Ballagó tarisznyák készítése Csortos Ibolya szemszögéből
Én a Fáy András Általános Iskolában tanultam a nyolcvanas években. Mi szőttük a ballagók tarisznyáit, és hetedikesek által szőtt tarisznyával ballagtunk. Akkoriban a Bodonyi Háziipari szövetkezet és édesanyám segítségével (ő varrata össze géppel) Somfai Tiborné szervezte a munkát. Milyen hatással volt ránk, szövő lányokra? Osztálytársam, Urbánfy Éva, szövő iparművész lett. Én, amikor elkezdtem tanítani, hamarosan szervezkedni kezdtem akkori kollégáimmal: Kiss Jánosné Erzsikével és Valiskó Jánosnéval, hogy elevenítsük fel ezt az egykori szokást. Évekig csináltuk, „Lefejtyi” Piros néni segítségével. A szövőszékek felvetése nagy szakértelmet igénylő feladat.
Valljuk be ez egy nagy munka a pedagógusoknak, gyerekeknek. Így időről időre elkopott, kész tarisznyák megrendelése lett. Sokkal gyorsabb és egyszerűbb, nem igaz? Manapság meg már főleg mindent meg lehet venni potom áron. Mégis miért értékes, hogy a hetedikesek készítik a tarisznyát?
Mert ez több, mint egy dísz – idő, figyelem és szív van benne. A hetedikesek saját kezükkel szövik, így fejezik ki törődésüket és tiszteletüket a ballagók felé.
Ez a hagyomány összeköti az évfolyamokat, erősíti az iskolai közösséget, és továbbadja azt az értéket, hogy az alkotás, a kézi munka és az együtt végzett feladat mennyire fontos.
Amikor a ballagó a nyakába veszi a tarisznyát, nemcsak egy tárgyat kap – hanem egy emléket, szeretetet, és egy darabot az iskolai múltjából.
