Nyolcadik évfolyamos tanulóink idén is több, középiskolák által szervezett tanulmányi versenyen indultak és szerepeltek eredményesen. Ezek a versenyek azért is fontosak tanulóinknak, mert egyes esetekben megkönnyítik a vágyott középiskolába történő bejutást.
A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium által szervezett Szent-Györgyi Albert Biológiaversenyen Inczédy-Kovács Koppány 8.a osztályos tanuló 1. helyezést ért el, ezzel is öregbítve iskolánk hírnevét. Koppány a Dobó István Gimnázium által szervezett biológiaversenyen szintén nagyon jól teljesített, 2. helyezett lett. Felkészítő tanára dr. Szarvas József.
A Dobó István Gimnáziumban a 8.b-s Tóth Réka indult angol versenyen. Ő az ötödik helyezést érte el. Felkészítő tanára Tarnóc Dániel Richárd tanár úr. Szintén angolból mérettette meg magát a 8.b-ből Császár Antónia Flóra az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Technikum, Gimnázium és Kollégium versenyén, ahol a második fordulóba jutott.
Informatikából Czák Dominik Attila 8.b osztályos és Bíró Bence Zsolt 8.a osztályos tanuló versenyzett az egri Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégiumban. Iskolánk tanuló végeztek az élen, Dominik első, Bence második helyezést ért el. Felkészítő tanáraik: Csortos Ibolya és Révész Lilla. Forgó Hanna 8.a osztályos tanuló szintén a Neumann által szervezett angol versenyen dicséretet kapott.

Gratulálunk minden tanulónak! Büszkék vagyunk rájuk! A nyolc éves munka eredményes volt!